Eseménynaptár

Felhívás a
Régen volt? Hol is volt?
című országos középiskolás vetélkedőre

Az a település, ahol élünk, dolgozunk, tanulunk, ügyeinket intézzük, tele van múltunk emlékeivel, dicső és feledhető események látható és láthatatlan lenyomatával. Vajon ismerjük-e, tudjuk-e, hogy egy-egy utcanév, ház, szobor vagy emléktábla milyen múltbeli események hordozója, miért emelte, nevezte el, készítette az utókor?

Induljunk el, és fedezzük fel ebben az évben is városunkat, falunkat, ismerjük meg múltunkat, emlékezzünk a 70 évvel ezelőtt történtekre! A XX. század közepén emberek milliói szenvedtek faji, vallási vagy politikai alapú üldöztetést. A zsidóságot, a romákat sújtó népirtás és következményei a magyar múlt, az európai történelem és a kultúra veresége. Törekednünk kell arra, hogy a holokauszt a magyar történelem, a kollektív emlékezet részévé váljon, az ártatlanul üldözött és megölt magyar állampolgárok emléke fennmaradjon. Emlékeznünk kell mindazokra, akik emberek tudtak maradni, az embertelenségben, akiket ismertünk, és akik ismeretlenek maradtak, s legfeljebb cselekedetük hozadéka, az emberi életek megmentése maradt meg.

A Holokauszt Emlékközpont, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola, a Raoul Wallenberg Egyesület „Régen volt? Hol is volt?” címmel országos felmenő rendszerű vetélkedőt hirdet a Holokauszt Emlékév alkalmával a magyarországi és határon túli középfokú intézmények diákjai számára.

A vetélkedő fővédnökei:

  • Fónagy János parlamenti államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
  • Karin Olofsdotter, Svédország magyarországi nagykövete.

Fő támogató:

Civil Alap 2014 – pályázati program

Együttműködő partnereink:

  • Debreceni Zsidó Hitközség, Debreceni Önkormányzat
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Élet Menete Alapítvány
  • Külügyminisztérium
  • Magyar-Izraeli Baráti Kör Országos Egyesület, Váci Zsidó Hitközség
  • Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége /MAZSIHISZ/
  • Miskolci Egyetem BTK Szociológiai Intézet
  • Nők Kaposvárért Egyesület, Kaposvár
  • PTE BTK Társadalmi Kapcsolatok Intézete, Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszéke és a Pécsi Tudományegyetem Jean Monnet Centre of Excellence of Pécs
  • Raoul Wallenberg Alapítvány
  • Svédország Magyarországi Nagykövetsége
  • Széchenyi István Egyetem, Győr
  • Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár
  • Szegedi Zsidó Hitközség
  • Szenes Hanna Magyar-Izraeli Baráti Egyesület
  • Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata és a KPVDSZ Művelődési Ház,
  • Tudomány és Technika Háza, Szolnok

A vetélkedő témakörei:

A II. világháború története, Magyarország szerepe a világháborúban, a zsidóüldözések, a holokauszt, Raoul Wallenberg és más embermentők tevékenysége, a zsidó-magyar kultúra együttélése, holokauszt és embermentő emlékhelyek Budapesten, illetve a lakóhelyen.

A holokauszt-túlélők történetei. Raoul Wallenberg, a humánum lovagjának időszerűsége napjainkban. A magyar külpolitika tevékenysége az emberi és a kisebbségi jogokért. A rasszizmus, az antiszemitizmus napjainkban Magyarországon és Európában.

 

A vetélkedő menetrendje:

A vetélkedőre 4 fős középiskolai csapatok jelentkezhetnek, valamint felkészítő tanáraik.

Regisztráció:

A www.wallenbergegyesulet.hu honlapon 2014. január 20-tól február 7-ig.

 

1. forduló (Elődöntő)

Internetes játék:

A csapatok a regisztráció során megadott felhasználónév és jelszó segítségével 2014. február 13-án reggel 8 órától a www.wallenbergegyesulet.hu oldalon tölthetik le a 25 kérdésből álló feladatsort.

A feladatsor megoldására 24 óra áll a rendelkezésükre.

A kitöltött feladatsort 2014. február 14-én reggel 8 óráig kell visszaküldeni a megadott email-címre.

Az 1. forduló eredményeinek közzétételére 2013. február 20-án kerül sor a www.wallenbergegyesulet.hu honlapon.

 

2. forduló (Középdöntők)

A középdöntőbe az internetes fordulóból a zsűri döntése alapján jutnak be a legjobb csapatok.

A középdöntő két részből áll:

  • 2014. március 10-ig írásbeli feladatot kell készíteni és beküldeni,
  • 2014. március 17-27. között egész napos játékra kerül sor régiónként (Debrecenben, Győrött, Kaposváron, Miskolcon, Pécsett, Szegeden, Szolnokon, Tatabányán, Vácott).

Díjazás:

Minden résztvevő oklevelet, valamint tárgyjutalmat kap.

A középdöntőkből a legjobb eredményt elért 2 csapat jut tovább az országos döntőbe.

3. forduló (Országos döntő)

Időpont:

2014. április 15. kedd, egész napos program

Helyszínek:

  • Budapest, Holokauszt Emlékközpont (Budapest IX., Páva u. 39.),
  • Külügyminisztérium (Budapest II., Bem József rkp. 47.)

Díjazás:

  • A győztes csapat (+ a felkészítő tanár) jutalomutazást nyer Stockholmba (Svédországba) 2014 júniusának második felében Svédország Magyarországi Nagykövetségének támogatásával.
  • A további helyezést elérő csapatok (+ a felkészítő tanárok) eredményeik alapján különféle értékű jutalmakat, tárgyjutalmakat nyernek.
  • Az Élet Menete Alapítvány különdíjat adományoz a zsűri javaslata alapján egy csapatnak, amelyik az országos döntőbe jutott.

A 2014. évi Élet Menete emlékprogramon való térítésmentes részvételt Lengyelországban, Auschwitz-Birkenauban, amely a nemzetközi szervezet vezetőségének döntése értelmében a „Magyar Menet” elnevezést kapta, tekintettel a magyarországi holokauszt 70. évfordulójára.

Időpont: 2014. április 27-28-29.

Utazás: különvonattal

Mindegyik döntőbe jutott csapat oklevélben részesül.

A felkészülést segítendő az egyes fordulókat megelőző időpontban irodalomjegyzéket közlünk az Egyesület, valamint a Holokauszt Dokumentációs Központ www.hdke.hu honlapján.

A vetélkedővel kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket a regen-volt@r-wallenberg.hu e-mail címre várjuk.

Budapest, 2014. január 17.

Dr. Szita Szabolcs

Gavallérné Kancsal Ágnes

Sipos András

ügyvezető igazgató

igazgató

soros elnök

Holokauszt Emlékközpont

Raoul Wallenberg Szakközépiskola

Raoul Wallenberg Egyesület

 

Széchenyi 2020

Galéria ajánló

Nagykarácsonyt a Magyar Élelmiszerbank támogatja.