Eseménynaptár

Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatala értesíti az érintett szülőket, törvényes képviselőiket (továbbiakban együtt szülők, hogy a 2017/2018. tanévre történő általános iskolai beiratkozásra az alábbi időpontokban kerül sor:

2017. április 20-án (csütörtökön) 8 órától 19 óráig,

2017. április 21-én (pénteken) 8 órától 19 óráig.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 45. § (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.

A tankötelessé váló, azaz 2011. augusztus 31-ig született gyermekét a szülő köteles beíratni a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.

A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: rendelet) 21. § (1) bekezdése értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele a gyermek iskolába lépéséhez szükséges fejlettségének megléte, annak igazolása. Az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget az óvoda igazolja.

A beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást.

Az Nkt. 50. § (6) bekezdése alapján az általános iskola köteles felvenni azt a tanköteles tanulót, aki életvitelszerűen az általános iskola körzetében lakik. A kötelező felvételt biztosító iskolák felvételi körzeteit a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala 2017. február 28-ig a honlapján nyilvánosságra hozta.

A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt a rendeletben foglalt eljárásrend szerint.

A jelentkezés elutasítása esetén a szülő jogszabálysértésre vagy érdeksérelemre hivatkozással nyújthat be fellebbezési kérelmet a kézhezvételtől számított 15 napon belül. Az eljárást megindító kérelmet az elutasító döntést hozó iskolához kell benyújtani a Dunaújvárosi Tankerületi Központ Igazgatójának címezve illetve, ha nem állami fenntartású az intézmény, akkor annak fenntartójához kell címezni.

A fenti rendelkezések szerinti körzet meghatározás nem érinti a szülő szabad iskolaválasztáshoz való jogát. Amennyiben a választott iskola a gyermek felvételét elutasító döntést hoz (a fellebbezést követően is), a szülő a gyermekét a döntés jogerőre emelkedését követő öt napon belül köteles beíratni a kötelező felvételt biztosító iskola első évfolyamára.

Kérem a kedves szülőket, hogy a jelzett napokon tegyenek eleget gyermekük általános iskolai beíratási kötelezettségüknek.

Dunaújváros, 2017. március 6.

Dr. Kovács Péter
hivatalvezető

Széchenyi 2020

Galéria ajánló

Nagykarácsonyt a Magyar Élelmiszerbank támogatja.